Már oly régóta ígérgetik, hogy emberek lesznek a Marson, hogy már majdnem kétségbe esem, hogy ez meg fog-e valósulni 2056-ig. De legalább arra számítok, hogy addigra mintákat fogunk visszahozni a vörös bolygóról (bár 1969 óta azt mondjuk, hogy ez mindössze csak 15 évbe kerül). A Martian szikláinak és talajának tüzetes átvizsgálásának lehetősége laboratóriumban exponenciálisan növelnék a tudásunkat bolygó szomszédunkról. Mindazonáltal ezelőtt úgy gondolom, hogy be kell fejeznünk azt a feladatot, hogy kiszagoljuk, hogy van-e élet a Marson, (és ezt szó szerint értem– van-e nyoma az anyagcseretermékek közül az egyiknek, a metángáznak, a Martian légkörében).

Nem szeretem megjósolni a kísérletek eredményeit, de arról ábrándozom, hogy legalább képesek leszünk megmutatni, hogy az élet ugyan úgy elkezdett fejlődni a Marson, mint a Földön. 50 éven belül talán meg fogjuk erősíteni, amit néhányunk hisz, melyeket a Martian meteoritokon végzett tanulmányokból ismerünk. Az aktuális érdeklődés a Marsra szóló űrmissziók iránt, és az ösvény, ami a NASA „kövesd a vizet” kampány hatására alakult ki, azt jelenti, hogy megvan minden esélyünk arra, hogy a New Scientist második fél évszázada alatt végrehajtsák a legszenzációsabb felfedezések közül az egyiket.