Mutass meg egy két éves gyereknek egy kulcsot, egy cipőt, egy csészét, egy könyvet vagy több száz másik tárgy akármelyikét, és megbízhatóan meg tudják nevezni azok osztályát – még úgy is, hogy soha azelőtt nem láttak olyasmit, ami pontosan úgy néz ki, mint az a különös kulcs, cipő, csésze vagy könyv. A számítógépeink és robotjaink még mindig nem tudják megbízhatóan elvégezni ezt a feladatot. Már egy ideje ezen a problémán dolgozunk. Negyven évvel ezelőtt a Massachusetts Technológiai Intézetet Mesterséges Intelligencia Laboratóriuma kinevezett egy egyetemistát, hogy oldja meg ezt a problémát a nyár folyamán. Megbukott, és ugyanezen a problémán buktam meg én is az 1981-es tudományos doktorimon.

A következő 50 évben meg tudjuk majd oldani az általános tárgyfelismerési problémát. Minket már nem korlátoz a számítógépes teljesítmény hiánya, de korlátol bennünket egy természetes kockázati idegenkedés, amit egy olyan probléma okoz, melybe már sok ember beleroskadt az elmúlt néhány évtizedben. Ha elég ember tölt elég időt azzal, hogy ezen dolgozzon, miközben a pszichofizika és agyi képkezelésből vesz ötleteket, magabiztosan állítom, hogy legalább részleges megoldásokkal elő fogunk állni. Mikor megtesszük, az emberekkel együtt dolgozó robotok lehetőségei mérhetetlenül fel fognak tárulni.